A királyfi elvette Hamupipőkét, a szegényember legkisebb fia – miután legyőzte a sárkányt, a félszemű óriást és a gonosz boszorkát – elnyerte a királykisasszony kezét (hogy a fele királyságról már ne is beszéljünk). A fiatalok szerelme minden akadályt legyőz: társadalmi különbségeket, szülői tiltást, ellenkezést – és eljut a beteljesülésig, a házasságig.
Aztán legördül a függöny: „boldogan éltek, míg meg nem haltak.”
De vajon tényleg boldogan élnek? Vajon a szerelem le tudja győzni a hétköznapok monotóniáját? Le tudja győzni a neveltetésbeli, értékrendbeli különbségeket?
De hagyjuk most ezeket a kérdéseket. Foglalkozzunk inkább magunkkal. Mert mi is van az idősebbekkel? Vajon ők is – vagy inkább mi is – lehetünk még szerelmesek?
Amikor a fiatalok szerelembe esnek, azt hiszik, hogy párjuk a legcsodálatosabb ember a földön. Minden percet együtt akarnak tölteni, minden pillanatban jól érzik magukat egymás társaságában. Aztán összeköltöznek, összeházasodnak – és gyakran néhány hónap múlva az öröm tovatűnik. Helyét a csalódottság, a megbántottság, esetenként a harag veszi át. Sok párnál van ez így. De vajon miért? És hogyan van ez az idősebbeknél?
A szerelem – bármennyire is földhözragadtan hangzik – valójában kémiai anyagok, hormonok és ingerületátvivők hatására alakul ki.
A legfontosabb „drog” a feniletilamin (PEA) – mi Rómeó-drognak szoktuk nevezni.
A lángoló szenvedély tulajdonképpen nem más, mint egyfajta drogmámor: a szerelmes ember agya termeli ezt az anyagot, ami elhomályosítja a racionalitást. Minden a nagy „Ő” körül forog. Rajta kívül szinte semmi más nem érdekel bennünket a világon. A PEA teremti meg azt a bizonyos „rózsaszín ködöt”, amitől csak a szeretett lényt látjuk – és neki is csak a vonzó oldalát.
Mint minden mámor, ez sem tarthat örökké.
Kutatások szerint a PEA-szint átlagosan egy–két évig marad magas egy kapcsolatban.
Van, akinél néhány hónap alatt elillan, másoknál tovább is tart – például idősebb korban.
Úgy tűnik, hogy egy új szerelem időskorban tartósabban őrzi a kémiai mámort – akár három–öt évig is. Kevés kutatás vizsgálta kifejezetten az időskori PEA-termelést, de valószínű, hogy az élettani és a pszichológiai tényezők együtt magyarázzák ezt a különbséget.
Fiatal korban az élet tele van új, intenzív élményekkel – az agy és a hormonrendszer „hozzászokik” a gyors változásokhoz. Idősebb korban viszont ritkábban történnek ilyen erős érzelmi események, ezért a PEA-hatás különlegesebbnek érződik, és lassabban cseng le.
Közben az ösztrogén és a tesztoszteron már kevésbé ingadozik, így a hormonrendszer is stabilabb.
Ráadásul idősebb korban nagyobb a tudatosság: a figyelem jobban irányul a párkapcsolatra és a közös élményekre, ami megerősíti az agy „jutalomköreit”. Egyszerűbben szólva: jobban megbecsüljük a csodát, ha később jön.
Az élethelyzet is kedvez a tartós szerelemnek.
Kevesebb a stressz, a karrier már nem a középpont, a gyerekek kirepültek.
Több idő és energia marad egymásra – a szerelmi rózsaszín köd nem múlik el, csak szelídebb árnyalatot kap. Végeredményben idősebb korban nem azért marad magasabb a PEA-szint, mert több termelődik, hanem mert az agy lassabban szokik hozzá az új élményhez.
Közben az oxitocin és az endorfin egyre erősíti a kötődést – így a tűz tovább izzik, még melegebb és tartósabb fényben.
De erről majd legközelebb.
Történet
A lassú kávé
Kata (64) sosem gondolta, hogy még egyszer szerelmes lesz. A férje halála után évekig egyedül élt, megszokta a csendet, a rendet, a magány biztonságát. Aztán kedve támadt tanulni valamit. Gyerekkorában valamikor tanult németül, de már semmit sem tudott. Elhatározta, hogy elmegy egy tanfolyamra.
A nyelvtanfolyamon ismerkedett meg Bélával (67), aki mindig elrontotta az igeragozást, de olyan lelkesedéssel próbálkozott, hogy Katának muszáj volt elmosolyodnia.
Először csak kávézni jártak össze – mindig ugyanabba a kávézóba, mindig ugyanakkor.
Béla minden alkalommal pár perccel korábban ért oda, és már egy csésze gőzölgő tejeskávéval várta Katát. A beszélgetések egyre hosszabbak lettek, egyre többet nevettek, a pillantások is tovább időztek egymáson.Egy este Béla megkérdezte:
– A jövő héten már nem lesz óra… de azért ugye találkozunk?
Kata elmosolyodott:
– Csak akkor, ha ugyanilyen lassan isszuk meg a kávét.A szerelem nem villámcsapásként jött, hanem mint egy lassan forróvá váló kávé. Ami nem éget, csak átmelegít.
És mindketten hétről hétre egyre jobban érezték a szívükben azt a bizsergést – azt, amiről azt hitték, már soha többet nem jön elő.
dr. Valló Ágnes
Orvos, egészségfejlesztő mentálhigiénikus, életmód-tanácsadó, terapeuta, párkapcsolati tanácsadó
https://medock.hu