A január 12-én kezdődő ítéletidő. Néhol több mint 50 centiméteres volt a hóréteg, és a maximumok is jellemzően mínusz 10 Celsius-fok alatt alakultak.
Budapesten előfordult mínusz 17 is. Napokon át szakadatlanul hullott a hó, ami rövid idő alatt teljesen megbénította az országot. Az utak eltűntek a fehérség alatt, a szél pedig hatalmas hótorlaszokat emelt mindenfelé. Autók, buszok rekedtek az utakon, sokan hosszú órákig vártak a segítségre a hidegben.
Akkoriban még ritkaságnak számított a téli gumi, így nem csoda, hogy több jármű volt az árokban, mint az úton. Városok és falvak szakadtak el a külvilágtól, és sok helyen napokig akadozott az áramellátás. Az üzletek polcai gyorsan kiürültek, az élelmiszer-utánpótlást pedig sokszor vonatokkal, traktorokkal vagy akár szánokkal oldották meg. Az iskolákban hószünetet rendeltek el, bár erről nem mindenki értesült időben. Sok gyerek már félúton volt, amikor kiderült, hogy aznap nem lesz tanítás.
A hideg is rekordokat döntött, egyes helyeken mínusz húsz fok alatti hőmérsékletet mértek. A havas táj egyszerre volt félelmetes és lenyűgöző, igazi téli mesevilággá változtatva az országot. A nehézségek ellenére sokan ma már mosolyogva idézik fel ezeket a napokat. A közös megpróbáltatások összekovácsolták az embereket, és segítőkészségből sem volt hiány.
Azóta is gyakran emlegetik ezt a telet összehasonlítási alapként. Az 1987-es hóvihar így nemcsak időjárási rekord, hanem közös nemzeti emlék is lett.