Fiatal kórházi belgyógyász voltam, amikor Juli néni befeküdt az osztályunkra kivizsgálásra.
Juli „néni” fejkendős tanyasi parasztasszony volt. Nem volt még 70 éves, de legalább 80-nak látszott. Sovány volt, aszott, ráncos, elgyötört. Egy éve, váratlanul halt meg a férje, akivel majdnem 40 évet éltek le együtt. A férfi sötétben, kivilágítatlan biciklivel kerekezett hazafelé a faluból, és elütötte egy autó. Juli néni egyedül maradt a tanyán. Két Pesten élő lánya váltig bíztatta, adja el a tanyát, költözzön hozzájuk, de Juli néni úgy érezte, nem tud elszakadni a földtől, ami apjáról, nagyapjáról szállt rá, és nem is tudna megszokni a nagyvárosban.
Férje halála után összeszorított foggal dolgozott a földeken. Eleinte jól bírta, égett a keze alatt a munka. A szomszéd tanyákon lakók csodájára jártak, hogyan birkózik meg mindennel egyedül. Azután gyengülni kezdett, egyre fáradékonyabb lett. Az étvágya sem volt a régi, de azért húzta az igát – csak nem fog ilyen semmiségekkel orvoshoz menni? Amikor Mari lánya meglátogatta, megrémült: édesanyja csak árnyéka volt önmagának. Nem tűrt ellentmondást, bepakolta a sovány, sápadt asszonyt a kocsiba, felhozta Pestre, a háziorvos pedig nyomban kórházba utalta.
A kivizsgálás során vesedaganatot állapítottunk meg. Juli néni átkerült a sebészetre, ahol megoperálták, de a daganat olyan kiterjedt volt, úgy összekapaszkodott a környezetével, hogy nem lehetett eltávolítani. Juli néni elutasította a kemoterápiát. Azt mondta, haza kell mennie, várják az állatok. (Nem is nagyon erőltettük a kemót, hiszen nem volt esély lényeges javulásra.) Lányainak elmondtuk, hogy édesanyjuknak néhány hónapja, legfeljebb fél éve van hátra. (Akkoriban még eltitkoltuk a beteg elől a halálos diagnózist.)
Juli néni hamarosan elhagyta a kórházat, és Mari lányához költözött. De nagyon rosszul érezte magát a 8. emeleti panellakásban, vágyott haza a tanyára, ahol egész életét töltötte. Várta a föld, az állatok, a munka. Itt csak téblábolt, feleslegesnek érezte magát. Lánya és veje egész nap dolgozott, Juli néni egyedül volt. A lakást alig merte elhagyni, félt, hogy eltéved a nagyvárosban. Úgy döntött, hazamegy.
Budapesti tartózkodása idejére Juli néni a szomszéd tanyán lakó család egyik fiára, Sándorra bízta a gazdaságot. Sándor 52 éves, elvált ember volt. Korábban géplakatosként dolgozott a városban. Miután megromlott a házassága, hazament a szüleihez a tanyára. De nem jött ki az öccsével, aki addigra már teljesen átvette a gazdaság irányítását. Így Sándor szívesen vállalta, hogy átköltözik, és rendben tartja Juli néni tanyáját. Amikor az asszony hazatért, Sándor továbbra is ott maradt, és mindenben segített. Juli néni fiaként szerette Sándort. (Régen titokban azt remélte, hogy Sándor majd elveszi valamelyik lányát.)
Hogyan történt, senki nem tudja, de Juli néni és a nála 16 évvel fiatalabb Sándor kapcsolata az együttélés során lassacskán megváltozott. Egymásba szerettek, és eldöntötték: összeházasodnak. Amikor a lányok erről tudomást szereztek, felháborodtak, futóbolondnak, elmebetegnek nevezték anyjukat, akit gondnokság alá kellene helyezni. Mérgükben azt is szemébe vágták, hogy rákos. De Juli néni hajthatatlan maradt. Csak annál jobban sürgette az esküvőt.
Több mint 5 év telt el ezután. Ez alatt Juli (már egyáltalán nem látszott néninek) többször járt nálunk kontrollvizsgálaton. A hasi ultrahang nem találta a daganatot. Mindenki a csodájára járt, többen tévesnek tartották a kiinduló diagnózist – annak ellenére, hogy szövettani vizsgálat bizonyította. Ők nem hittek a szerelem csodatévő erejében. Én igen.
Ha itt befejezném, a történetet teljes lenne a happy end. De sajnos nem itt van a vége.
5 év boldog házasság után Sándor egy reggel hirtelen összecsomagolt, elment, elhagyta Juli nénit egy 28 éves pincérnő kedvéért. Az addig tökéletes egészségnek örvendő Juli néni élete összeomlott. Úgy érezte, legjobb lenne meghalni. Szinte már másnap gyengülni kezdett, pár hónap alatt erősen lefogyott, és fájdalmai is voltak. Hat hónappal a férfi távozása után csontig soványodva, szállította a mentő a kórházba. Hasában csecsemőfej nagyságú daganatot lehetett tapintani. Néhány nap múlva meg is halt.
Mi a tanulság mindebből? Van egyáltalán? Hiszen milyen mese az, aminek szomorú a vége? Igaz mese. És bár a vége szomorú, ha belegondoltok Juli néni kapott 5 gyönyörű évet, ami bizony egyáltalán nem semmi.
dr. Valló Ágnes
Orvos, egészségfejlesztő mentálhigiénikus, életmód-tanácsadó, terapeuta, párkapcsolati tanácsadó
https://medock.hu